A kávé meséje!

Szerelmes lettem a kávé minden cseppjébe... Flörtként indult, de elragadott. Bár igyekeztem, ellenállni neki maga a lehetetlen. Ha már kapcsolatban vagyunk, gondoltam megismerem, ezért kezdtem kutatni minden sejtjét, rezdülését, mindent, hogy megtudjam ki ő nekem!

Friss topikok

42

2014.02.26. 21:19 aaniko

Kezdjük az alapoknál!

Egy órája ülök a monitor előtt és mogyorót eszek, mert nem tudok belekezdeni az írásba, annyi minden kavarog bennem. Azt gondoltam mától profi leszek és elkészítem az első kávés interjúm. El is mentem a tett színhelyére, füzetke tollacska minden, de egy betűt sem véstem fel, annyira belevarázsolódtam abba az egy órába, amit a beszélgetéssel töltöttem.

Hétvégén voltam a kávésok országos nagy bazárán és egyetlen dolog volt, ami átütötte az inger küszöböm. Nem csinálok belőle komoly filozófiai eszmefuttatást, de ez az élet értelme volt. Nem is értem, miért csodálkozok, hogy végre megértettem az esszenciát, hiszen egy kávéban volt elrejtve :)

Ma tudtam Cirkuszolni Nezvál Mátéval, a 42 szellemi atyjával. Több szempontból is megütött a nap. A Cirkusz még nem nyitott meg, Máté még nem adott interjút a kávéjáról és az egyik La Marzocco Strada az országban, amivel a cappuccinom készült. Ezt hívja a szakirodalom történelmi pillanatnak. Máté közel 20 éve foglalkozik a csészénkbe kerülő anyagokkal. Viszont az az alázat és szerénység, ami a szemében csillog földöntúli módon különbözteti őt meg bolygónk lakóitól. Ő is meghaladta korát. Minél többet tapasztal, annál kevesebbet tud. Nagy gondolkodók sajátja az ilyen.

Az életét erősen inspirálta a háttér, amibe született. Édesapja és testvére is ismertek a kávésok körében. Máté ennek köszönhetően az egyetlen barista, aki technikai hátterének köszönhetően akkor sem jön zavarba ha bármikor szét kell szedni egy kávégépet. 2006-ban ő képviselte hazánkat a vb-n. Ezután Dubai főhadiszállással a Dallmayr Horeca üzletágát ékesítette 4 évig. Itt volt ideje sejtszinten felszívni azt a kulturális katyvazt, ami a sok országon átívelt, amiben élt. Látszik minden mozdulatán, hogy kiegyensúlyozott és érti a világ nyelvét. Bárhol leszáll egy repülőgép, amin ül, ő otthon lesz. Az a kávé pedig, amit készít prémium kategóriában, mindenhol érthető lesz.

Másfél éve kezdte el saját pörkölésű babszemecskéinek szárnyait próbálgatni. 42 néven "életműve" márciustól nyilvánosan is szárnyal a kávésok légifolyosóján. Amiben ő ufo közöttünk, hogy képes a pörkölést úgy kimatekozni, hogy a képletben már a kávégép nyomása is figyelembe van véve. Cél, hogy maximum 10 helyen lehessen kóstolni a művet és egyáltalán nem cél a mennyiségi értékesítés. Tiszta gondolkodású srác, maximalista srác, aki egyenes célokat fektet le magának és ezeknek alá is fekszik.

Tudnék írni tárgyilagos dolgokat a kávéról, de kaját sem azért rendelek, mert az a neve, ami, hanem érzek valamit, amikor meglátom. Ha bárki látta a galaxis utikalauz stopposoknak című remeknek nem nevezhető filmet, akkor azonnal megérti a hangulatot. Ez a mákvirág, egy vidám, optimista hipster kávé, amit nem kell megérteni csak úgy önmagáért kell szeretni. Addiktív és imádnivaló az életérzés, ami mögötte van. 

Milyen érdekes történet már megint, hogy külföndön Svájc utolsó tanyájától Hongkongig ismernek valakit a folyékony arany szakmában, akiről itthon csak a kávésok krémje tud. Elkezd ízeket és helyeket festeni a gasztronómiai térképre. Elkezd a háttérben alkotni, amiről külföldön többet írnak mint itthon. Brüsszelben is most kezdi használni egy kávézó a 42-őt, úgyhogy örüljünk közösen, amiért nekünk csak a dob utcáig kell ezért az élményért elzarándokolni.

A Fekete és a My Little Melbourne tavaly már vendég kávénak használta az egyik blendjét. Márciustól a Cirkuszban viszont kóstolhatjátok éjjel nappal, örökkön örökké!

Fogok még írni a kávéról és arról, ami mögötte van, de a lényeg, hogy elsőre elég ha megjegyzitek, hogy 42, Nezvál Máté és Cirkusz. A többit meg úgyis adagolom folyamatosan :)

08.gallery.jpg 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://coffeetour.blog.hu/api/trackback/id/tr525834124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.