Szerelem. Szép, vonzó, szenvedélyes, bájos, érzéki. Annyi képet készítettem róla, hogy mire a tejhabot a kiskanalammal félretoltam (mert így tanították mestereim) már hideg volt. Rajongtam érte.
Sokan tudják, hogy amikor jövök megyek birodalmunk girbe gurba utcáin, sokat fotózom a mellettem elhaladó pillanatok mézeskalácsházait. Fényképezőgéppel egy pillanatot mindig letörök abból a látott házikóból, azt a picit magammal viszem és saját emlékeimbe rejtem. Ez a hely nekem egy kicsit emiatt megkülönböztetett élvezeti értékkel is bír. Szeretem azokat a helyeket, ahol több érzékszerv van magas minőségben kiszolgálva. Illatokkal, ízekkel, vagy a látvánnyal is csábítgatnak, rabul ejtenek. A Lumen nemesen egyszerűen ilyen. Iszod a kávéd. Mindjárt vége, már a hab alatt látod a csésze alját és rájössz, hogy kérsz még egyet, mert nem akarod, hogy véget érjen a varázs. Nem egyszer jártam már itt úgy, hogy a sötét szépség elfogyott. Wall-e robotként a pulthoz ballagtam és mint a citromos vizet, úgy kértem a következőt. Aztán este meg pislogok vidáman a gép előtt és mélázok, hogy miért nem tudok dolgoknak ellenállni.
Krémes állagú, szép kerek hab, nem levegő buborékos, nem számítasz a csészédből kiugráló békákra. Cukrot akkor se kér, ha mellé erőszakolják. Testes és tetszik nagyon, hogy változatos. Az, hogy ott a pörkölőjük és másnak is pörkölnek egy nagyon eredeti hellyé is teszi a pici helyiséget. Vonzónak találom az olyan kávézókat, ami kicsi, mert lehetőséget ad az embereknek, hogy hely hiányában egymás mellé is leüljenek és pár percnyi szösszeneteket tudjanak meg egymásról. A Lumen is ilyen. A falon lévő fotókkal témát ad a szádba a pici hely, ha idegennel beszélgetsz és gondolatokat ha egyedül vagy, a kávédba meredsz és úgy élvezed az életet.
Nyáron a térre a napra ülve, az arra járóknak kötelező elem!
Az alkotókról pár hiteles szó:
