A kávé meséje!

Krakkóba úgy indultunk el kávékat kóstolni, hogy reggel, kevesebb mint fél óra alatt kellett programot találnunk két napra, de lehetőség szerint olyat, ahol finom a kávé és felfedezhetünk egy-két pörkölőt is. A fél órás készülődésben már benne volt a hotel foglalás és a pakolás.

Marcin Makiato, a lengyel brewers bajnok megadta az itinert a másfél napos kiruccanásunkra, így 3 kötelező és 3 erősen ajánlott hely került a listára.

Szombat reggel azonnal a Wesolában kezdtünk, ahol két krakkói pörkölő (Coffee Proficiency, Karma Roastery) és egy híres varsói pörkölő (Java Coffee) termékeit használják. Mi V60-nal egy Coffee Proficiency Etióp és egy Costa Ricai-t kértünk. A két ital nagyon kiegyensúlyozott és tiszta volt, a kiszolgálás pedig figyelmes és kedves. A hely eredeti, remek a hangulata, letisztult vonalakkal és nagyon finom kiegészítő ételekkel. Fontos, hogy az egyik barista fiúnak van egy saját kreatív itala, amit frissítőként ajánl, egy mate tea alapú limonádé. Kipróbálása erősen ajánlott!

Következő napirendi pontunk, a Café Cargo volt (itt működik a Coffee Proficiency) a hely, ahová több mint 3 órára beragadtunk. Alice érezhette így magát csodaországban. Egy indusztriális jellegű kávézó, ahol egy csarnok került átalakításra. Benne a pörkölő, a cupping terem és egy kávézó rész. Teljesen elvarázsolt. Ha az a típusú ember lennék, aki férjhez szeretne menni, biztos itt esküdnék és innen mennék Kenyára násztútra :D

Az első döbbenet, hogy belecsöppentünk a PopularCoffeeBlog (Marcin Rzonca) fotózásába, aki barista eszközökhöz készített tutorial videót. Így lehetőségünk volt különböző eszközökön elkészítve kóstolni ugyanazt a kávét. A fém filteres chemex nálam leírta magát, de legalább tudom, hogy milyen. Először próbáltam.

A második rácsodálkozásom a barista személyére volt, Michael Pluta, aki maximalizmusa az a szint, amit ritkán lát az ember. Egy ruandai espressot kértünk Slayerből és kettőt előkóstolt, mire a 3. és 4. elénk kerülhetett. Egyértelmű ízbomba volt, tökéletesen tiszta marcipános felütéssel a végén.

A harmadik ámulatba esésem pedig az volt, hogy kenyai cuppingot terveztek aznapra, amire szeretettel invitálták a Coffeetour őrültjeit is. A cuppingon is látszott, hogy nagyon komolyan értenek ahhoz, amit művelnek, mert amire mi azt mondtuk rendben volt, kiderült egy régebbi nyersanyag papíros utóízzel. (legalább tudom van hová fejlődnöm).

A pörkölés után a csomagolás és a matricázás kézzel történik, nagyon igényes, tökéletességre törekvő társaság. Kérdeztem a rendelésről is pár szót, aminek a lényege, hogy webshopon keresztül bárki hozzájuthat, sőt már Budapestről is érkezett igény. (Ki volt az?)

Nincs az a pénz, amiért ezt a szakmai fellegvárat egy kávés kihagyhatja :D

Az éhség által vezetettve a következő helyünk a Karma Café lett, ahol a Karma Roastery cuccaiból kóstolunk egy kenyai kávét. Ennek a helynek is van egy különös varázsa. Amikor egy paleos és egy vegan beül valahová enni, akkor az tényleg egy megoldandó feladat, hogy egyenek is. Itt ez egy percünkbe került. Extrém finom ízek, rendkívül izgalmas interpretációban. Banános, céklás répás akármit ettem, zöld paradicsomból gazpacco levest, quiche-t és még valamit J Kaja csillagos ezres! Kaptunk ajándékot is, két kerámia V60 hűtőmágnest, mert megtetszett a falon és szerettük volna megvásárolni, de a ház ajándékaként egy óriás mosoly kíséretében, becsomagolták nekünk. Hatalmas meglepetés, csupa mosoly kiszolgálás, hibátlan ételek és kiváló kávé élmény a végén.

A Karma Cafe után este megnéztük a várat, rászánva maximum fél órát, aztán találkoztunk Marcinnal, akivel ittunk egyet. Megkóstoltam az egyik legjobb lengyel bárban kedvenc italát, ami whiskey alappal készül, narancshéjjal és egy kesernyés akármivel van ízesítve. Ha már kóstolni mentünk, csakis a legfinomabb dolgok kerülhettek szóba.

Másnap reggel Wesolában szerzett benyomások miatt, nem kértük a szállodai reggelinket, keltünk korán és rohantunk a kajánkért, ami a születésnapi reggelink volt. Tegnap óta megérkezett a Java Coffee (2001 óta speciality pörkölő) kenyai kávéja is, így az is felkerülhetett díszként az asztalra. Ha már szülinap, akkor ahhoz jár a torta és mivel a nagytudású foursquare azt mondta, itt van a legfinomabb gluténmentes brownie kértem is egyet, hogy ez szimbolizálja a tortám. Konkrétan az ajtóig jutottam vele, mert ott már tele volt vele a szám! 

Kihagyhatalan Krakkoi állomás kávésoknak! Enni, inni kötelező! 

Karma Garden and Roastery, itt megnéztük a gépet és próbáltunk még egy-két kávét. Ismerőssel is találkoztunk, a tegnapi Karma egyik baristája dolgozott itt aznap, aki ismét nagyon figyelmes volt. Külön megemlítem, hogy a kávénk a tömeg miatt kicsit késett, amiért elnézést kért és nem engedte, hogy kiegyenlítsük a számlát és mint utóbb kiderült kávéból sem egyet, hanem kettőt kaptunk. Ez tényleg egy nagyon szép gesztus volt tőle (bár utólag nem érzem, hogy sokat kellett várnunk). Ezen a ponton csatlakozott hozzánk Marcin is, aki már túl volt egy fél liter Chemexen, de ez mit sem változtatott a tényen, hogy ő is velünk együtt kávézzon. Van egy kedves kis kert, ami olyanná teszi a kávézás élményét, mintha otthon lennél. Olvasgatsz, nézed a macskákat és a szomszéd szobában pörkölt kávét szürcsölgeted.

Ebéd idő lévén utunk a Humussiaba vezetett. Ide bár enni érkeztünk, amikor a végén elénk rakták a török kávét a Java Coffee espressora pörkölt cuccából, egyértelmű meglepetés jelent meg az arcomon. Olyan profin készítette a srác, aki a tulaj is volt, hogy szóhoz sem jutottam. Az meg, hogy az elmúlt 35 évben nem ettem ennyire finom hummust, már szinte hihetetlen. Céklás, zöld fokhagymás, szilvás, sütőtökös, szárított paradicsomos, spenótos, mindenféle magvas hummus. Miután pedig jóllaktál, igényesen az ízek meghosszabbításának élményéért, egy ugyanolyan minőségű kávé érkezik a végén. Előttünk készült, magabiztos szervíz, étcsoki falatkák a csésze mellett. Ha így is lehet élni, máshogy minek? Itt az volt a lenyűgöző, hogy annyira magas színvonalon dolgoztak, hogy meg sem fordult a fejükben, hogy az utolsó ízzel ütik szét a teljes ebéd élményét. Megtanultak valami eredetit és működtetik. Nagyon tisztelereméltó hozzáállás, ami méltán emelte őket arra a helyre, ahol most vannak a lengyel gasztronómia világában.

Egy rövidre berohantunk a Kazimierzben lévő tradicionális Galeria Tortow Artystycznych-be (nevét beírni), ahol sokak szerint a legfinomabb kézzel készült bonbonokat lehet kapni. Ha már szülinap (amire nem tudom, hogy jöttek rá) itt is kaptam kedves kóstolókat és nagyon sok figyelmet. AP-vel kértünk a etiópot, de akkor az a földes, nyers íz ott nem ragadott magával, valószínűleg a sáfrányos és a licsis süti miatt. Viszont emelem kalapom, hogy a Carraro mellé betettek egy mini brew bart, megtanulták az AP-t és a V60at és a helyi kávékkal tolják a filtereket. Awesome!!!

A Tektura, mint utolsó kötelező és sok weboldal által ajánlott kávézó maradt utoljára. Elhatároztunk, hogy max fél óra és indulunk haza. Ez az elmélet, már akkor összeborult, mikor beléptünk.

A sarokban az egyik lány, kávé alapú krémekből készített desszertet, sós mogyoróval, tiszta ízű habbal és karamellel. A másik sarokban cold brew üvegeket címkézett egy másik lány. Mintha a manók egy manufaktúrában csinálták volna a kis dolgaikat és mi fogyasztók, a kánaánba lépve felhabzsoltuk volna mindazt, amit két kis kezük teremtett.

A barista fiú itt is kinyírt a tudásával. Itt gyorsan lebuktunk, hogy a kávékhoz van valami hátszelünk, így sok mindent meg is kóstoltatott velünk. Itt lehet kapni a Kofi Brand termékét, amiből egy hibátlan etiópot kaptunk. Az egyik legkiemelkedőbb élmény volt ha csak a kávékat kell végig gondolnom. De ittunk itt mindent, négyféle cold brewt, kávé alapú mojito koktélt, nyströmtől egy etiópot. Egy idő után kidolgoztuk azt az elméletet is, hogy mindig rábízzuk a baristára, mit ajánlj és azt milyen eszközzel, mert valószínűsíthető, abban van otthon legjobban. Itt a Chemex nagyon profi, ezt leszögezhetjük. Bár annak fényében, hogy ipari mennyiségben (több liter) készítik a cold brew-khoz, ezen nem is csodálkozom. Kaptunk uti csomagot, 4 üveg cold brewt és egy üveg cascarat. Az az elkötelezettség, amit itt is láttam, pont azt mutatta, hogy ezek az emberek nem csak a munkájukat szeretik, hanem az embereket is, akiknek adni akarnak.

A hely, a kézzel készített dolgok, a hibátlan kávék, a nyugalom, ami innen árad, a társasjátékok a sarokban valahogy mind azt mutatták, hogy itt otthon vagy. Szeretünk téged. Közel másfél óra múlva mégis indulnunk kellett, de nagyon megöleltem a baristát, hogy a szülinapom utolsó kávéját tőle kaptam és nagyon megköszöntem az élményt, hogy velük lehettem.

Szeretném megköszönni Marcinnak is, hogy velünk töltötte a napot, az itinereket és mindent, amit hozzátett az utunkhoz!

Akinek van két napja és remek kávékat kóstolna, meg nézne egy várat és enne a régi zsidónegyedben pár felejthetetlen kaját, akkor pakoljon és induljon! Üzenjetek, mondom a pontos információkat!

Cserkó Péter olyan kiszámíthatóan haladt előre az évek során a magyar cup tasting bajnokságokon, hogy idén teljesült az álom és első lett. Ennek köszönhetően világbajnokságon járt, ami előtt megígérte, hogy a Coffeetour lesz az első, akinek interjút ad. Érezzétek magatokat megtisztelve :D

-       Mikor kezdtél először kávékat kóstolgatni?

-       Koncz Márknál tanultam baristának. Ő a Four Seasons-ben dolgozott. Más célom nem volt vele, csak annyi, hogy egy plusz papírnak egyszer még jó lesz. A meglepetés akkor ért, amikor óráról órára ragadott magával ez a világ. Egy közösséget véltem felfedezni mögötte, amit akkor egy valódi színfontnak éltem meg és egy izgalmas kitekintést láttam a kávé világában, a borok mellett.

-       2012-ben indultál először országos bajnokságon. Hogy jutott ilyen eszedbe?

-       Rengeteg bort kóstolunk és jegyzetelünk. Évente akár ezer feletti mennyiséget. A munkámból kifolyólag ez napi rutin. Őszintén szólva arra voltam kíváncsi, hogy erre a fajta ízérzékelésre lehet e hagyatkozni egy másik területen, ahol szintén az ízek vannak a fókuszban. Arra kerestem a választ magamban, hogy egyiket tényleg lehet-e a gyakorlatban is a másikra építeni.

-       Első nekifutásra rögtön 3. helyezettként végeztél és következő évben újra neveztél. Akkor ha jól emlékszem 2.-ként zártad a bajnokságot.

-       Igen. Így volt, nüansznyival maradtam le és már maga a lemaradás tudata is őrülten zavart. Bár ésszel felfogtam és egyértelmű volt, hogy az első helyezett sokkal jobb és szakmailag hatalmas szakadék tátong közöttünk mégis  gyötörtem magam, amiért nem tudtam megnyerni. Annak ellenére éreztem ezt, hogy semmiféle felkészülés nem előzte meg a második indulásom sem. Az önmarcangolás addig a pillanatig tartott, amíg nem láttam Horváth Lajost készülni és nem néztem végig azt a radikális munkát, amit ebbe fektetett. Azon a napon értettem meg és lettem végleg nyugodt, mert tudtam mi kell az első helyhez.

-       A 3. bajnokságod előzményeit prognosztizálhatom én?  :) Nagyon nevetek, de most én, mert már szinte hallom, hogy mi jön.

-       Igazad van, ha azt akarod mondani, hogy biztos itt sem készültél. Tényleg nem. Két év alatt semmit nem tanultam abból, hogy ide kevés a sommelier munkám és ebből nem lehet itt építkezni. Ez az első körös eredményeimen csúnyán meg is látszott. Nem voltam összeszedett, a vágy nagyobb volt bennem a díj után, mint az, hogy ezt tettekkel is alátámasszam és időt, energiát tegyek a megmérettetésbe. Kizárólag arra alapoztam, hogy évről évre többet kóstolok és időnként a hobbimnak is hódolok. Részmunkaidőben dolgozni kezdtem az Espresso Embassy-ben, így önbizalmamhoz ez is hozzátett valamennyit.

-       Technikai hiba miatt a 2014-es magyar cup tasting bajnokságon később hirdettek eredményt. Mi járt a fejedben a végleges döntés meghozataláig?

-       Az, hogy most már belátom a sommelier munkám nem más, mint egy stabil alap és ezzel a tudással elindulni, több mint vakmerőség. Bíztam ugyan magamban, de a döntésig sokszor tudatosítottam a lényeget, hogy erre legközelebb komolyan készülni kell.

-       Másképp kóstolod azóta a borokat, mióta kávézol is?

-       Mióta az EE-ben dolgozom, más dimenziókban élek. Több ízt fedezek fel és a filter kávé kóstolások miatt arra koncentrálok a bornál, hogy nagyon konkrét ízeket tudjak találni. Másképp mutatom be. A felsőfokú sommelier képzésen az volt az elvárás, hogy szofisztikáltan jellemezzük a bort. Mióta kávéval is foglalkozom, este az asztalnál 2-3 mondatot mondok el és olyan ízjegyekről beszélek, amit a vendég is képes felfedezni és sikerélménye lesz. Megérti a bort és örül, mert lefordítom a primer jegyek mondanivalóját, ahogy egy kávénál is először azt érzem meg, ami a legerősebb mondanivalója annak a fajtának.

-       Hogy kezdtél el a vb-re készülni?

-       Annyi volt egyértelmű, hogy ez egy jó lehetőség, de nem fogalmaztam meg konkrét célokat. A tudatosságom abban volt, hogy megállapodtam Luigival (Horváth Lajos Cup Tasting világbajnok), hogy a hátralévő egy hónapban segíti a felkészülésem.

-       Az előbb azt mondtad itt a csapongó sztorizgatás közben (amikor Luigiról meséltél), hogy azt sem bántad volna, ha utolsó leszel, mert csak a felkészülés miatt is bőven megérte kijutni a vb-re. 

-       Akkor is jólesett reggel felkelni, amikor hajnalban a Pomobol hazaérve kimerülten feküdtem le. Az első tréning után egyre több és több energiám lett, amit annak a tudatnak is köszönhetek, hogy egy világbajnokhoz jártam felkészülni. Időnként érzeztem némi párhuzamot a borral. Ott a 300 tételes borlapot összeválogatni több ezer palack kóstolása után esélyes. Itt is sok ízt kell ismernem, amíg magabiztosan el tudom határolni egyiket a másiktól. Fajtákat, ízjegyeket egyértelműsíteni hatalmas feladat és csak a folyamatos kóstolásnak lehet az az eredménye, hogy 24 csészéből 8at meg tudunk különböztetni.

-       Volt akire közben tudtál támaszkodni? 

-       Nagy segítség volt, hogy a felkészülés ideje alatt, minden tréningen részt vett a szakmából egy kedves barát, akihez mérni tudtam magam és mindvégig az egy hónap alatt ott volt Hámori Tibi, ami sokat jelentett nekem. Ahogy az is, hogy megkért a brewers kategóriában való indulása előtt, hogy mondjak véleményt az általa választott kávéról. Elismerésnek éltem meg, hogy kikérte a véleményem és nagyon megtisztelő volt számomra ez az apró szívesség.

-       Volt olyan pont, ami megingatott?

-       Persze, egyértelműen igen. Amikor Luigi vázolta ki lesz a mezőnyben az megrázott. Tudtam, hogy ők évek óta nem hobbiként, hanem hivatásként kóstolnak. Az amerikai lány napi 300at időnként. Ezzel nemhogy versenyezni nem lehetett, de már annak is örültem fejben, hogy repülőre szállok és velük együtt indulok.

-       Hiányoltál valamit a felkészülés során?

-       Az időt. Luigi mindent kihozott maximálisan abból az egy hónapból és láttam mennyire lelkiismeretesen készül fel minden alkalomra. Egyre nehezebb és nehezebb blendeket kevert és nemcsak szakmailag, de mentálisan is foglalkozott a versenyszituációval. Ez az egy hónap tökéletesen ki volt használva. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy kevés volt, mert ha ugyanilyen intenzíven tudok készülni többet, az megmutatkozott volna a világbajnokságon elért eredményben is.

Peti kicsit elrévedve a nem is oly régmúltban mesél a felkészülés napjairól. Amikor mentünk a tréningre Luigi mindig hamarabb érkezett egy órával és mire odaértünk már berendezte a termet, átgondolta, megtervezte a napot. Mindig egy filterrel kezdtünk, közösen kávéztunk egyet és csak beszélgettünk. Annak a kávénak mindig jobb íze volt, az a pár perc pedig utólag mindig olyan misztikus volt. Tudom, hogy ez a lelki ráhangolódás minden esetben nagyon fontos volt számomra és merem állítani, hogy ezek nélkül nem így alakul a versenyem. A vb-n ugyanezt alkalmazva az indulások előtt pár perccel már megnyugodtam és jó alapot adott a tréningnek ez a szakasza, hogy erre tudjak fókuszálni.

-       Lelkileg hullámzó hónapon voltál túl a tréning alatt?

-       Amikor a versenyzők videoit néztem, akkor elkedvetlenedtem, de amikor Luigihoz mentem és csörgött az óra, akkor tele voltam energiával. Ez inkább csak arra világított rá, hogy van bennem tettvágy és ez megnyugtató.

-       Mit vártál el magadtól?

-       Ettől jobb eredményben bíztam, de amikor már a pontos versenyzői listát láttam, tökéletesen megnyugodtam. Utólag pedig beláttam, hogy 38-ból a 13.-nak  lenni az első világbajnoki versenyen nagyon szép eredmény. Akikkel együtt indultam mindenkinek bizonyítania kellett, ezért sok hónapot készült, mert tétje volt az indulásának. Ilyen szempontból kiegyensúlyozott voltam, mert hobbiból indultam és senki nem támasztott velem szemben feszes elvárásokat. Pihentető volt így utazni, hogy nem egy cég sikere és hírneve múlik a szereplésemen. Ugyanakkor megnyugtatott látni azt is, hogy milyen ritmusban törnek meg a versenyzők mellettem és szakmailag felkészült emberek, hogy csúsznak el mentális hibák miatt. Ebbe nekem is sikerült beleesnem, mert az első körben, amikor a tavalyi vb. 2. Helyezett lánynál jobb helyen végeztem, lelkileg hátra is dőltem picit. Elengedtem a versenyt. Nekem az a pont már olyan volt a negyeddöntőbe kerüléskor, hogy amit kitűztem magamnak az megvan. Előző nap még gyömbérért rohangáltunk a piacon a torokfájásom miatt. Naturális ízek helyett vad, gyilkos dolgokkal nyírtam ki az ízlelőbimbóim, hogy jobban legyek. Ez ugyan sikerült, de a koncentrációm, a negyeddöntőbe kerülés után lanyhult és ezért nem sikerült a maximumot megmutatnom magamból. Ezt hatalmas hibának rovom fel utólag magamnak.

-       Amikor az első kör indult a világbajnokságon látszott rajtad valami átlagon felüli magabiztosság? Jól láttam ezt a monitoron?

-       A Cup Tastingen indulókról készült egy magazin, amiben bemutattak mindenkit. Abban szerepeltem én is és olvasható volt a fényképem mellett, hogy engem a 2013-as világbajnok készít fel. Ez a büszkeség és öröm nagyon erőssé tett az indulásnál és ezt éreztem belül, amikor kiálltam. Tudtam, hogy mindenki tisztában van vele milyen háttérrel indulok és ez sugárzott is rajtam.

-       Kinek köszönnéd meg azt, hogy ezt az eredményt elérted?

-       Mindenekelőtt a  Casino Mocca csapatának és külön a tréneremnek Horváth Lajosnak, az Espresso Embassy-nek és mindenkinek, aki segítette a versenyzőket a felkészülésben és a kijutásban.

Eszembe jutott ma reggel, hogy átfutom a napi sajtót, milyen visszhangja van a világbajnokságról hazatért embereink sikerének. Benne volt az RTL Klub híradóban, reméltem ez épp elég, hogy elérje néhány újságíró ingerküszöbét. Elvégre eltelt egy hét, idő volt mint a tenger. Mivel egy árva sort sem találtam, úgy gondoltam megcsinálom én az első interjút (mekkora teher :))! Úgyis vb lázban égtem pár napig, remek pont lesz az i-re Juhász Edittel egy interjú. Felhívtam és sikerült is összehozni a találkozót.

A történet elejéhez tartozik, hogy én Editet személyesen 3,5 éve ismerem, amióta követem bajnokságról bajnokságra az életét, éppen ezért egy még mélyebb és objektívebb kép rajzolódott elém, mint amit pusztán egy órányi beszélgetés adhatott volna. A munkahelyén, a Cirkuszban találkoztunk és várnom kellett picit rá, de addig kávéztam egyet és néztem, ahogy öntöget és belemerül a munkába.

-       Edit, emlékszel a legelső pillanatra, amikor elhatároztad, hogy “rajzolgatni” kezdesz a kávéval és a tejjel?

Edit a múltba réved, elgondolkozik és úgy idézi fel a szinte történelmi múltból előásott pillanatot. Mintha ezer éve lett volna.

-       Igen, akkor még a Szamos Marcipán egyik üzletében dolgoztam és szerettem volna kilépni, új ambíciókat fogalmaztam meg magamnak, aminek első lépése a felmondás volt. Kati, az üzletvezető nem szívesen engedte volna el a kezem, ezért felajánlotta, hogy beiratkozhatok egy barista képzésre, hogy ezzel továbbra is fenntartsa a motivációm. A Barista Hungary-nál végeztem az oktatást, ahol az alapképzés egyik modulja volt a latte art. Ez volt az a legelső pont, amit azóta is vízválasztónak élek meg. Ezután néhány hónapot maradtam még a Szamosban, de az oktatás után körvonalazódott, hogy a kávéhoz való vonzódásom a vártnál is erősebb és a váltás után a My Little Melbourneben kezdtem el dolgozni.

-       Mennyire gondoltad az első munkahelyeden, hogy ez hobbi vagy inkább már életcél? Volt e olyan esemény, ami erősítette benned az érzést, hogy a hobbidból karriert is varázsolhatsz?

-       Kizárólag hobbiként gondoltam rá nagyon sokáig. A mindennapokban egy cukrászdában öntögetni és mosolyt csalni emberek arcára (utóbbit, a mai napig így gondolom és közben mosolyog). A latte art pár éve még nem volt a kávézás élményének mindennapi része, ezért mindig jólesett, hogy valami pluszt adhatok. A Grammprix volt az a versenysorozat, ahol azt vettem észre a havonta megrendezésre kerülő eseményeken, hogy egyre jobb és jobb akarok lenni. Bizonyítani akarok és az eseményekre már készülni is kezdtem. Ezek a szűk baráti körben rendezett megmérettetések sok pozitív visszajelzést adtak nekem. Ekkor Molnár Attila és Török Ádám segített készülni. Egyik nap Ádám megkérdezte, hogy miért nem indulok el az országos bajnokságon. Akkor hatalmasat röhögtem annyira álomszerűnek, távolinak és lehetetlennek tűnt az egész. 2011-ben úgy gondoltam, hogy a tanfolyam elvégzését követően még pár évet gyakorolok és majd egyszer elindulok. Az fel sem merült bennem, hogy kevesebb mint egy éven belül én a Magyar bajnokságon szerepeljek.

Azokban az időkben jól emlékszem, hogy a baristák, mint egy szűk szakmai elit havonta rendezték maguknak az eseményeket, ahol rendkívül vidáman, egymásnak megmutathatták kreativitásuk. Zseniális esték voltak, rengeteg nevetéssel és bizonyítani akarással! Grammprix, Gerilla Art! Itt kapott szárnyra a fogalom és került be a köztudatba a tejöntés művészete.

-       Három Magyar bajnokságot nyertél Latte Artban, változott valamit az évek során a hozzá állásod?

-       Igen, a felkészülésben mindenképp. Szeretnék kreatív maradni. Mindig van nálam egy kis füzet, amibe csak úgy rajzolgatok. Ezeket a mintákat aztán megpróbálom kiönteni. Ha egyértelműen nem sikerül csak egyszerűen áthúzom, de néha kis változtatásokkal újabb és újabb minták kerülnek így a palettára.

-       Versenyről versenyre egyre fokozódott a nyomás. Érezted-e egyszer is, hogy valakinek meg kell felelned?

-    Nem, soha. A legmagasabb lécet én rakom fel magamnak, ezért a saját magamnak való megfelelés a legnehezebb. Ha ez sikerül, minden más akadályt már nagyon könnyű venni. 

-       A 3. Világbajnokságon való szereplésed dobogón fejezted be. Bár én gyakran láttam az időt, energiát nem kímélő felkészülésed egy külső szemlélő számára ez továbbra sem munka, hiszen “csak öntögetsz”. A kedvükért leírnád egy átlagos napod a felkészülés alatt?

-       Igen, tényleg nehéz elképzelni, hogy ez egy feladat is lehet. Reggel kelek korán és most már kávézom. Sok évig, a barista tanfolyam elvégzéséig ez nem volt része az életemnek és utána is sokáig csak mértékkel. (ezen jót mosolyogtam, a latte artos, aki később szokik rá a kávéra). Megtervezem a napom, hogy melyik mintát öntöm, időt mérek, vagy fotózok. Mindennap más célok vannak kitűzve és akkor csak arra kell koncentrálni. A felkészülés utolsó egy-két hetében már minden másodperc lefaragása számít. De mindezt nem munkának élem meg, mert hatalmas energiát ad közben az érzés, hogy a világbajnokságra készülök.

-       Hanyadik alkalomra született meg a minta, amivel a 3. Helyezettnek járó díjat hazahoztad?

-       Elkezdtem egy alapmintával, amit pár nap alatt sikerült kiegyensúlyozni, ez a része nagyon gyorsan ment.

 Ezt a képet még az indulás előtti napokban készítettem a felkészülés során

-       Amikor kész voltál a felkészüléssel, megnézted-e az indulók listáját, hogy ők milyen szinten vannak és ha igen, tartottál-e valakitől?

-       A versenyzők jelentős részével már találkoztam a Dalla Corte Campuson (Milánó), ahol a vb-re készülők minden évben 3 napot tudnak együtt gyakorolni. Emiatt sok induló munkáját jól ismertem, együtt készültünk, így amitől tartottam az elsődlegesen az idő szorítása volt. Ebből adódott probléma is, mert az elődöntőből 13 pontlevonással jutottam be a döntőbe, amit a 4mp-es időtúllépés miatt kaptam. A döntőben, pedig a zenét nem indították jó helyről így ott az idő megint csúszásban volt és koncentrálnom kellett.

Edit végig tele van érzelemmel, mindaközben, hogy halálosan fáradt, mert még nem állt át. Kicsit vérben van a szeme, időnként ásít, de látszik, ahogy a világbajnokságra gondol csupa szenvedély lesz.

-       A felkészülés során voltak lelkileg könnyebb és akadályokkal terhelt időszakaid?

-       Igen, az utolsó héten elkezdtem pityeregni. A trénerem pár nappal a felkészülés vége előtt, azt mondta, hogy amit öntöttem nem szép. Nagyon szükségem volt erre. Bár sírni kezdtem, aminek már része volt a kimerültség is, tudtam, hogy igaza van. Megtöröltem a szemem, felpattantam és átstruktúrálva az öntést folytattam. Más sorrendben, más élekkel időigényesebb, de szebb mintát kaptunk. Enélkül a pillanat nélkül nem végeztem volna 3.-ként. Ez mutatott rá arra aznap, hogy újra talpra kell állni és ha kell az utolsó utáni simítást követően is át kell mindent gondolni. Köszönöm!

Editen közben látszik, hogy tényleg megható és életreszóló pillanatokat gyűjtött a felkészülés és a vb ideje alatt. Része lett egy nemzetközi világnak, barátokat, élményeket, tapasztalatot és nevet szerzett.

Edit felkészülése nem volt zökkenőmentes, ezért úgy érzi mindezt meg kell köszönnie másoknak is.  A sort elkezdte, de magában biztosan tudja még tovább folytatni: Tóth Sándor (1927 A Kávé Háza, Nezvál Máté - 42, Nezvál Gergő – La Marzocco, Tamási Tibor - Cirkusz, Nemesvölgyi Attila – Sarki Fűszeres, Nagy Zoltán – Boutiq Bar, SCAE – Hajcsunk Tibor, Magyar Kávéegyesület – Dobó Ferenc). Köszöni szépen minden támogatásotok.

-       Edit, jól hallottam, hogy úgy mentél ki a reptérre, hogy valószínűleg többé már nem indulsz?

-       Pontosabban fogalmazok, egy éve úgy gondoltam, ha döntőbe kerülök, nem indulok többet. Ma viszont már nem így gondolom. (Közben nagyon nevet.) Elképzelhető, hogy jövőre sem alszunk pár napot? J A választ nem tudtam meg, de valljuk be őszintén, mi szeretjük a meglepetéseket!

A végén bejött egy csoport és kértek 4 flat white-ot. Akkor látták, hogy Edit milyen címmel bír és viccből megkérték, hogy öntsön egy zsiráfot. A legszebb a sztoriban, hogy Edit megpróbált egyet rajzolni. Ő aztán tényleg igyekszik mindenki arcára mosolyt csalni! 

Ha arra jártok, engedjétek, hogy meglepjen benneteket is egy hasonló szépséggel!

(További fotókat hamarosan csatolok)

Hétről hétre ásom az eddig is csak nyomokban létező önbizalmam, egyre mélyebbre. Ma már az illatfelismerő résznél csak egyetlen biztos tippem volt, a többit tipp szintjén sem mertem papírra vetni. Rájöttem mit jelent a, "ha nem tudod nem fáj" mondat. EZT, amit érzek, mert most már fáj és napról napra egyre jobban.

Az őrlő állítás fénysebességgel (6. beállítás, 45 perc alatt) ment és a csapat is nagyon egy húron pendült. A tematika szerint az alkoholos italok jöttek, ami talán a legjobb napra esett, mert mindenki szellemileg egy retardált gyík állapotában érkezett.

Az órán mindent teljesítettük és amíg hazaértem le is vontam a konklúziót. A hegyen át (egy óra), azon méláztam, hogy most már biztosan tudom mi az, amitől kiegyensúlyozottabbá válhatna társadalmunk. Nyithatnék egy boltocskát, ahol csak alkoholos koktélokat adnék a vendégeknek. Egy mágikus kis varázs fészek lenne, ami egy nap 3x van nyitva 3 órára. 

Reggeli nyitvatartás 7-10ig. Az étlapon egyetlen ital lenne, ír kávé. Változtatnám a tökéletesen összeválogatott alapanyagokat, de a lényeg, hogy munka előtt mindenki kapna egy hatalmas vidám pofont, forrón és szeretettel tőlem. Mosolyogva érnének be dolgozni és ez hatással lenne a kollégákra, ergo megváltoztatnám egy iroda egész napját, a kiszolgált kolléga permanens mosolyával.

Aztán délben, ebéd után átsomfordálna hozzám újra, mert az alul kalibrált kollégák kiborították. Nem gondolkodnék mit adok neki, mert csak egy dolgot tartok az "étlapon" 13-15ig, ebéd utáni desszert, a jegeskávé. A tulipán pohár nem olvadt jéggel lesz tele, hanem a tejet küldjük be a fagyi után, hogy üldözze szerelmével a kávét. Nézze a poharat a kiborult kolléga ebéd után és találja ki, mi fogja délután még életben tartani.

16-18ig, újra ki kell nyitni, mert a reggel látott már ismerős arc újra veri az ajtót, hogy baj van. Kér egy adag kávét, valamilyen kreatív megoldással. Kérdezem mi a baj? Óhhh a főnök!!! Keserű riportokon van túl és egy száraz, de erős italra vágyik azonnal. Szerencse, hogy semmi más nincs a délutáni itallapon, csak a meeting után szabadon nevű versenyző, amit elé is rakok. Nem egyedül jött, egy szexi szőkét hozott, feltételezem ő a főnök! Espresso Martinit kaptak és mosolyogva távoztak. Úgy tűnt a vodka és a kávélikőr a főnök kritikai indexét is tompította.

A nap kezd színt váltani, a boltocska pedig bezárni. Ismerős, már már baráti arcunk kézenfogva jelenik meg egy barna, szenvedélyesen simulékony nővel az ajtóban. Záróra van, de feltételezem ez irodai kapcsolat, ami a munkaidő végéig tart, ezért én is hozzájárulok a nap meghosszabbításhoz és a kedvükért még nem zárok. Szerencsére az utolsó ital a menülapomon, a Carribean Coffee, amivel méltó módon búcsúzik a naptól a már ismert kolléga. A vadbarna szemű nő kezébe nyomja a kókuszos, ír krémlikőr és fehérrum alkotta koktélt. Pontosan tudja , hogy a koktél espresso alappal készült, ezért boldog, mert kolléganő ébren marad. Én zárok, ők mennek, talán reggel ha újra kopogtat megtudom, hogy zárult az este.

Ennek a boltocskának pedig meg kell nyílnia :)

Itt a kávé minden alkohol barátja és nem önálló show műsorban lép fel nap mint nap. Lehet ez lesz a műfajom? Boldoggá tenni minden embert, aki meglátogat?

A kávékat és a fotókat én készíttem és boldogan üzenem, hogy ezt a részt sikeresen abszolváltam :D

Bár én a koktélokat minden formában igyekeztem elutasítani és eddig nem is szivárgott be az életembe, de ma valami rést találtam a pajzson. Igyátok, szeressétek, kérjétek! 

Mi kell a cappuccinohoz? Első választ rögtön bekiabálom, mert ugye én rögtön trükköt sejtek. Tehén!

Ennyire azért ne menjünk vissza, maradjunk a tejnél. Hát jó, ez egyszerűbb válasz volt, túlmatekoztam. Na de, mit nézünk a tejesdobozon, amikor tejet választunk! Kánonban üvöltünk öten: a zsííííííírtartalmát. Rendben, akkor menjetek haza és habosítsatok fel egy fél kiló zsírt. Miután kikacarásztam magam, tüzetesebben megnéztem a kiosztott dobozokat, amin rajta volt a pontos fehérjetartalom. Tejes tudásom kimaxolása utána a Jóisten se ment meg magamtól, amikor legközelebb hiperbe megyek és tehéntermékek szekciójába beszabadulok. 

Szerelmes lettem, talán ez a nap egyetlen kávé fronton pozitív híre. Érzelmeim fókuszába egy hófehér kiöntő került. Teflonos, gyönyörű, szexi és úgy csaptam le rá, mint keselyű a pusztában szökellő nyuszira. Egy munkához igenis tartoznak külsőségek. A barista is egy művész. Nézik a kezét. Alapból az legyen mindig ápolt, tiszta körmökkel, ez eddig alap elvárás. De itt jön be a képbe az ő bűvész kelengyéjének kincse, a kiöntő, no meg a varázspálca, a latte art pen. Fogjon meg hivatásos kávélényünk egy szép, személyiségének megfelelő, színes kiöntőt és varázsoljon azzal szívecskét, tulipánt vagy csak egy fehér pöttyöt. A lényeg, hogy ez a műsor szerves része (szerintem), feltéve ha a pult a közönség előtt van és az érdeklődők ezt láthatják is. 

A tejhabosítás egyszer sem sikerült! Az öntés sem. Első feladat csak annyi volt, hogy fogjuk a csészéket és mennyi az annyi, töltsünk szintet. Kávé nélkül kellett a kerámiákba tejhabot intézni. Itt még volt önbizalom. Aztán kezdődött a rémálom. Klasszikus cappuccinot kellett volna önteni, aminek a széle barna és a habvastagság 1 cm. Két darabot egymás után. A szomszéd teremben mixer suli volt és majdnem átmentem hozzájuk tanulni, ők legalább alkoholt isznak és ha dühösek könnyebben tudják orvosolni. Ne legyen túl forró, de legyen benne a gőzkar eléggé, mozgassam, emeljen, oldalirányú örvény legyen, fényesítsem a tejet, öntsem le. Hát persze, madagaszkári maki ne legyek? Folyamatosan az az érzés gyötört, hogy testi hiányosságokkal küzdök és eggyel kevesebb kezem van. Egész nap így kezdtem a mondatokat: jó, de....Nem mellékesen arra kíváncsi lennék, hogy az égési sérülés  miatt van-e baleseti pótlék a baristáknak? Akárhogy nézem is, ez veszélyes üzem. Próbaidőre én biztos adnék :)

Miután valószínűleg egyre csalódottabb arcot vágtam, kedvesen bíztatni kezdtek, hogy fog ez menni, egy év és már benne lesz a kezedben. 

Ezek után közérdekű közleményben értesítek mindenkit, hogy nyárra gyakorlati helyet keresek, mert ez az egy év rendkívül rosszul hangzott elsőre. Részmunkaidőben mosolygást vállalok, gyakorlásért cserébe :D

Amennyi kávét megittam már, abból meg lehetne tölteni a Széchenyit. Három év után pedig, egyik nap teret adva elborult elmém zavargásainak kitaláltam, hogy megtudom mit csinálnak munkaidőben azok, akik engem életben tartanak. 

Beiratkoztam a Barista Akadémia képzésére és viszonylag nagy arccal azt gondoltam, hogy nekem itt semmi újat nem fognak mondani. Amit én három év alatt nem tudok, azt fogyasztói szinten nem is kell tudnom. Viszonylag hamar letörölték az arcomról a mosolyt. Az első nap 3. órájában már tudtam nem a szélt fújt be a suliba, ott a helyem. Ragyogó szemmel üldögéltem ott és jegyzeteltem, mint utoljára 10 évvel ezelőtt. 

A második alkalomtól szó szerint transzba estem. Impulzív és szenvedélyes természetem vérszemet kapott egy játéktól, amivel az első óra telt. Illatfelismerés. Áhh itt biztos terepen mozgok, múlt héten voltam Zólyomi Zsoltnál, az ORR-nál, egyszerűen nem érhet meglepetés. Van egy doboz, ami Jean Lenoir nevéhez kötődik. A kávé illatösszetevőinek varázsdoboza. 30 féle illatot tartalmaz és ezek érezhetőek a kávéban, ami alapján messzebre mutató dolgokra következtetnek a szakemberek.

Van, ami hibajegyet mutat, van ami a fajtajellegre utal, de bizonyos illatok csak alul extraktált kávénál érezhetőek, vagyis ahol a beltartalom nem oldódik ki teljes mértékben. Vakteszten az első 10 illatból egyetlen egy, mondom egy, azaz 1 illatot sikerült eltalálnom. A tökéletes elbukás iskolapéldája voltam. Azt is csak azért ismertem meg, mert karácsonykor használjuk. A szegfűszeg volt. 14 évig éltem egy pici faluban ahol a zöldségek illata úgy lengett körül nap, mint nap, mint a városiakat a szmog. Mondom mi az, aminek a közelébe se értem. Uborka illat, szalma, zöldborsó, burgonya, termőföld. Ez a doboz egy mágikus szelence. Ezt használják felkészüléskor a profi baristák, hogy illatok alapján beazonosítsanak dolgokat. A harmadát vettük át, de most már van egy világképem arról, hogy a profiknak miért tart évekig tökéletessé válnia.

Ezután a gyakorlati részben az espresso készítés volt a tananyag. Hány másodperc alatt, hány milliliter folyik le, milyen hőfokon és milyen szemcsenagysággal készül az a kávé, amit kiadunk a vendégnek. Ez egy órás belharc eredménye volt, mire mindent beállítottunk úgy, hogy az fogyasztható legyen. A roulette járt az eszemben, körülbelül azon van az embereknek ilyen szerencséje, hogy minden csillag együtt áll és bejön. 

Ez egy kevésbé sem félvállról vehető dolog. Még csak a felszínt kapargatom, de abban már biztos vagyok, hogy semmit nem tudok. Egy ilyen alapképzés és vizsga nélkül nagyon konkrétan megkérdőjelezhető a profizmus és nem a papír, hanem az elsajátított hatalmas tudásanyag miatt. Kávézók, éttermek, hotelek, sarki büfék, benzinkutak, hobbisták és szerelmesek suliba be :) Szórakoztató, imádnivaló, tanulságos és csodálkoznivaló izgalom ez a barista képzés. 

Két ember között legrövidebb út a kávé! Köntösben a városban!

Mutassuk meg az együtt kávézás valódi értékét. Igyunk és beszélgessünk egy nagyot selyemkimonóban, köntösben és pizsamában azzal az őszinte, leleplezetlen tisztasággal, amilyenek reggel vagyunk a kávékat egyedül szürcsölgetve. Hívjuk fel mások figyelmét is arra, hogy a kávézás kapcsolatokat teremt, a kávézás élmény.

Mindekit meghívok egy kávéra, aki szívesen részt venne ebben a kedves, önzetlen a kávé iránti szeretet vezérelte eseményben! 

https://www.facebook.com/events/303182686500159/?ref_newsfeed_story_type=regular 

Számítok Rátok!

Coffeetour

A Chocoroom számomra sokáig nem volt egyértelműen kávés hely. A mérleg akkor billent át, amikor a magyar barista bajnokságon, a SIRHA-n kint volt Ádám (a tulajdonos) és a standon megláttam a kávét, amivel dolgozik.

Először megláttam, aztán megtudtam ki pörköli, aztán megkóstoltam és onnantól kezdve csak ittam három napon keresztül (mintha ezzel a tettemmel valaki fele királyságáért szálltam volna harcba).

Gál Miklós pörkölte a terméket, amit saját branddel látott el. Miki 2010-ben 3. helyezett volt a magyar barista bajnokság döntőjében, 2011-ben  pedig brewers kategóriában Maastrichtban lett döntős, ami bizonyítja komoly szakmai háttere van, nem úri hóbortja a nyers kávé pörkölgetése. Red Baggies. A termék neve mögött a személyes élmény is megjelenik, mert bártenderként dolgozott sokáig egy jónevű szórakozóhelyen, ahol nyáron egy piros térdnadrágot viselt. Nincs túlmisztifikálva a sztori, a kávé tényleg Miki legőszintébb, önazonos személyisége. Két évig dolgozott azon, hogy kereskedelmi forgalomba kerüljön a termék és képviseljen valamit, legyen mondanivalója. Hiteles és erős az üzenet.

Miután sok sok lehetőségem volt a kóstolgatásra magabiztosan választottam ki a Yirgacheffet, ami nálam capuccinoban nyert (hiába írták a papírra, hogy espressonak ajánlják). Rajongós, szeretős kávé. Ezt követően lettem kíváncsi a helyre, ahol a Piros Térdnadrággal dolgoznak. Volt már ugyan az év legjobb forrócsokija díj az övék, de a Chocoroom most talált magára igazán, amikor tökéletes kávéval, újra designolt üzlettel és a nyári varázslatos limonádé kínálattal feltolakodta magát a tudatos kávéfogyasztók listájára.

A hely szelleme kedves, kicsit elbújós. Szívesen kuckózom egy fotelban, dolgozok, vagy kötetlen hangulatban egy ügyféllel is örömmel kávézok itt. A kedves kiszolgálás, az odafigyelés, a válaszok a kérdésekre mind egységesebbé teszik az élményt és a döntést, hogy legközelebb is szívesen jövök ide. 

A tulajdonos nem elvakult szerelemből nyitotta a helyet, de társa kiválása után komolyan átgondolta és elkötelezte magát. Ez újra egy bizonyíték arra, emberek nem csak születnek kávésnak, hanem időnként azzá is válnak :) Aki szereti az itthon készült világos pörkölésű vidám kávét, az járjon arra, kóstolja meg és döntse el, mikor megy legközelebb :)

Gratulálok a X. Magyar Barista Bajnokság helyezettjeinek! 

1. hely: Nagy Krisztián (Expresso Cafe)

2. hely: Bóka Csaba (Nino)

3. hely: Kántor Enikő (Kávé Akadémia)

Brewers Cup Bajnokság

1. hely: Boross Gergely

VI. Latte Art Bajnokság

1. hely: Juhász Edit (Cirkusz)

2. hely: Apró Franciska (Espresso Embassy)

3. hely: Kovács Petra (Tamp&Pull)

Good Spirit

1 hely: Béndek Tamás

2. hely: Balogh Csaba 

 VI. Cup Tasting Bajnokság

Eredmény később! (Fazekas Andrea és Cserkó Péter a döntőben)

A fotókért köszönettel tartozom Bakay Sándornak!

Minden tisztelet azoké, akik elindultak, akik áldozatokat hoztak. Kivétel nélkül mindenkit megillet a gratuláció és elismerés azért a háttér munkáért, amit a felkészülés során tettek. Köszönjük nektek!

Januárban volt három éve, hogy a kávét elkezdtem tudatosabban iszogatni. Nem mondom, hogy keveset iszom, mert sokat, de azt mondom, hogy ha tétre menne a játék, akkor 97,5% hogy nem tudnék bizonyos ízeket megkülönböztetni egymástól.

Hála az égnek "az ízek érzékszervi megkülönböztetési versenyének" van már kultúrája itthon és rendszeresen bajnokságokat is rendeznek. Sőt, akad egy világbajnokuk is, aki 2013-ban 35 versenyzőt utasított maga mögé a vb-n! A verseny cup tasting néven ismert és tegnap zajlott az országos bajnokság a SIRHA-n. 

6 induló volt, akik 8X3 csészét kaptak az asztalra. A 3 csészéből kettőben ugyanaz a kávé található, a 3.-ban van a kakukktojás, ami minimálisan tér el a másik kettőtől. Azonos hőmérsékleten és egyszerre kerülnek fel a csészék az asztalra. Nagyon pontos szabályzata van a "műsornak", annak érdekében, hogy egyenlő feltételeket tudjanak biztosítani minden versenyzőnek. Ha a kávé hűlni kezd változik az íze és illata, így ezt el kell kerülni. 

Van egy fehér sáv az asztal közepén, a kiválasztott kakukktojást, emögé kell tolni (tolni, nem emelve rakni, mert az emelés, azonnal diszkvalifikációt jelent), akkor lesz érvényes a választás. A versenyzőknek 8 perc áll rendelkezésére és a legvégén, ha azonos a hibaszám, akkor az idő alapján születik döntés. 

A kóstolás laikusként nagyon nehéz, de akik az asztal mögött álltak nem ítélték ezt meg ilyen drasztikusan. Nyilván azért állnak ott. Az indulók között volt több sommelier is, akik hivatalból borosok, hobbiból kávésok. Sokat segít, ha nagy levegővel szürcsölik ki a kávét a cupping kanálból, mert mint megtudtam az porlasztja a szájban az ízeket és jobban telítődik a száj belső üregében, könnyebb a döntés. Vissza lehet bármelyik kóstolni, az egyetlen cél, hogy a 24 csészéből meg kell találni azt a 8 eltérőt, aminek az alján egy pötty, vagy egy kereszt bizonyítja az eltérést. 

Amikor a gyakorlásról kérdeztem, volt aki azt mondta hónapokig készült és volt, aki nem fektetett erre ekkora hangsúlyt, mert az ízérzékelése máshogyan volt karban tartva.

A verseny vége nagyon izgalmas és szoros volt. Az Espresso Embassy csapatából ketten maradtak a döntőben. Fazekas Andrea és Cserkó Péter. Tényleg óriási profizmussal csinálták végig és a döntésre kicsit várnunk is kell a közöttük lévő kevesebb, mint fél másodperc miatt. Újra ellenőrzik a technikai lebonyolítást a bírók, hogy magabiztosan mondjanak áment a nyertesre.

Még nem tudjuk ki pakol Ausztráliába, de Andi és Peti is lenyűgöző teljesítményt produkált, óriási gratuláció nekik!

http://www.ustream.tv/recorded/44774823 (1.05-től a döntő)

Végtelen az a szám, ahányszor kimondtam már: kávét, MOST. A megoldásra nem bukkantam rá, de egy középutas válasz már felcsillanni látszik. 

Tegnapi felfedezésem a Furgon. Én ugyan tudatosan zarádokoltam el az élményért Budára, de látom magam előtt a felragyogó arcom, amikor egy ilyet tényleg véletlenül pillantok meg egy városi csavargás közben. Zseniális ötlet, imádom! Ez egy olyan mobil kávézó, amiben van egy GS/3-mas La Marzocco gép, két őrlő és az ezeket tápláló üzemanyag, egy saját pörkölésű blend, amit az Alibi tulajdonosa készít. Az Alibiben lakik egy pörkölőgép ott készülnek az utcán cirkáló újdonságok. Világosabb pörkölésűt ittam és ismét nagyon az én ízlésem volt. Fújt a szél és egy capuccino kértem, hogy sokáig élvezzem a forróságot, de aztán koncentráltam a mondanivalót és ittam egy espressot is. Kötelező tananyag. Egy kedves kis délutáni uzsonárra is tökéletes megoldás, egy szendvics, süti kávé trilógia, biztosan egyenesbe rakja a napod, ha addig baj volt vele.

Ismét rá kellett jönnöm ez a kávé, még réteg ízlést képvisel itthon. Ahogy ott üldögéltem, kávéztam, kutyáztam, jött egy nagyon jól szituált üzletember és megkóstolta. Nagyon elégedett volt és kért névjegykártyát a tulajdonostól. Értette, amit kapott. Elmosolyogtam magam, mert az egyetlen volt, aki kérdezett és érdeklődött!

Rendkívül fesztelen, hangulatos talán a legjobb szó rá, hogy bájos kis alkotás. A logo, a mondanivaló nekem nagyon átjött és tetszik, hogy vannak emberek (tudom, van egy másik ilyen a városban, azzal kezdtem a blogom is), akik szeretnének beépülni a város vidáman üvöltő zajába és meglepni a főváros lakóit, turistáit azzal, amit a kezükbe ad. Itt tényleg a hegy megy Mohamedhez, pontosabban elindul felé :). 

Ez volt a debütálása és örülök, hogy ott voltam a fellépésen. Ha látjátok valahol, nagyon érdemes odamenni és nagyon érdemes kipróbálni. A kávé és még valami plusz!

A napokban üzenetet kaptam a facebookon egy ismerősömtől, hogy a főnöke számára üzleti találkozót kell szerveznie egy kávézóba. Tanácsot kért, hogy mit javasolnék, ha már ennyi helyen jártam tudnék-e megoldást a problémájára?

Elvárásai között volt, hogy minőségi legyen a kávé és hangulatos a helyszín. Legyen lehetőség kötetlenül beszélgetni több embernek és igény esetén elszeparáltabban áttérni az üzletre.

Végig pörgettem pár helyet, vagyis 15-20 konkrét kávézó emlékanyagát az agyamon, de a végeredmény nagyon szerény lett. Egyetlen eredményt tudtam jó szívvel felmutatni. Ezen a területen van hová fejlődnöm.

A Cafe Archibald lett a válaszom. A kávézó részére a Semiramis saját blendet készít. Van egy maximum 10 fő befogadására alkalmas coworking iroda a kávézó részen és 40 fő részére ideális tárgyaló dunai panorámával az emeleten. Amikor náluk voltam egy sok órás prezentáción a rendezvényteremben, a felszolgálás nagyon szépen összehangoltan volt megoldva. A esemény elején mindenki leadta mikorra, milyen italt és ételt hozzanak fel neki és azt precízen akkor meg is tették. Együttműködő, nagyon kedves, tapintatos a személyzet és finom a kávé.

A Tudás Központjaként elhíresült hely fekvése és hangulata miatt számomra abszolut válasz volt a kérdésre, de nagyon hálás lennék, ha kommentelnétek válaszokat hasonló kategóriában, mert ez sok embert érdekel!

Az itteni vizit nagyon jól sikerült. Egyik kedvenc barátnőm mondta, hogy a közös mozizás előtt itt örüljünk egymásnak. Volt (és mai napig van is) a kávézónak egy akciója, amiben egy = kettő, vagyis egy minőségi kávéhoz egy minőségi sütike járt.

Én flat white fun-ként nem gondolkodtam, amikor óhajom sóhajom iránt érdeklődtek. Kisbarát is azt kért és volt több mint 30 percünk, amíg kedvenc lánykám várva méláztunk a kávénk fölött. Körbenéztem és egy elragadóan bájos, nagyon jó koncepcióval berendezett kis szigetet véltem felfedezni a helyben. Minden nagyon egyértelmű, minőségi és pihentető. Egy picit emlékeztet egy kozmopolita város őrült negyedének, zavaros utcáján található családi fészekre. Az üzlet első része, azért magával ragadó, mert ha az üvegfal nyitva van, konkrétan a zsinagóga előtti varázslat aktív része vagy. Ha nyitva van, de nem akarsz kirakatfi lenni, akkor is van választási lehetőséged, mert hátul egy intimebb, elszeparáltabb részen lehet jókat pletyizni, vagy adott esetben akár fél órát dolgozni. Utóbbit nem ajánlom, úgysem tudsz koncentrálni, ezzel a céllal kár betérni. 

A kávé kétféle. Egyrészt Caffe Don Cortez, másrészt Tóth Sándornak, a Kávé Háza 1927 tulajdonosának saját pörkölésű gyöngyszeme a Lucky Cap. A Kávé Háza kétszer kapta meg az év kávéja díjat (2011-ben és 2012-ben), ezért az újdonság után kutatóknak ezt a helyet is az elsők között ajánlom a coffee trip listájára. 

Ami viszont a kávé minőségével nagyon párhuzamban van, az a tulajdonosok rajongása a kávé iránt. Zokni és felesége is odajött hozzánk érdeklődni, hogy ízlik a kávé. Mindketten az üzleti életből érkeztek a gasztro univerzumba. Bemutatkoztunk és látva, hogy csillogó szemű amatőrökre bukkantak a városi dzsungelben, kaptunk egy új "anyagból" készített filterkávét is, majd jöttek a sütemények. Zokni Úr kíváncsi a vendégeire, nyitott és érdeklődő, mindamellett, hogy közben őt is bátran faggathattuk, miért hozta létre ezt a kis különlegességet. Nagy élmény volt a beszélgetésből megtapasztalni, hogy ez számára több, mint egy flört, kacérkodás vagy játék, ő  komolyan szeretné meghódítani a koffeint, mint a szerelmét.  Nem elsősorban egy sok sok éve a szakmában dolgozó emberről van szó, hanem sokkal inkább egy tudatos fogyasztói szenvedélyről. Azt lehet elsődlegesen megérezni a náluk töltött idő alatt, hogy pont olyan csodálatosan jó dolgokat kapsz, mintha Zokni magának készítené az italokat. Van képzett barista és van prémium alapanyag. De a poharakban leginkább az az érzés van, hogy csak olyan élményt kapsz, amivel magát is meglepné a tulajdonos. Az eddigi turné körutamon az egyetlen hely, ahol a menülapon a tulajdonosnak saját nevével fémjelzett itala van. Zokni kedvence!

Barátnő megérkezik sütizés folytatódik. A flódni őrült nagy adag, uzsonna helyett bármikor vállalható. A körtés álom pedig akármikor utolérhet, még kergetnie sem kell. Kapkodnunk kellett, mert a mozi nem várt ránk, de megnyugtatóan rohantunk ki, azzal a boldog tudattal, hogy szerencsére a helyet a város közepére rajzolták és nagy kitérőre sose lesz szükség, ha gyorsan szeretnénk ebből az élményből újra részesedni.

Ez egy kicsit személyesebb hangvételű post lesz, mindazok előtt, hogy megírok pár különleges élményt kóstolás ügyben az elmúlt napokból szemezgetve.

Tegnap délben egy nagyobb esés után komolyan fájni kezdett a fejem. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, gondoltam kialszom, reggelre minden rendben lesz. 15 óra alvás után a helyzet változatlan volt, de ezt utóhatásnak elkönyvelve továbbra sem stresszeltem magam, hogy dokihoz kéne mennem. Aztán az agyacskámban egyre erőteljesebben nőtt a nyomás, jelezve eddig voltak ott bent türelmesek, azonnal induljak fehérfalvára.

Vizsgálgattak, mint egy jégkorszaki mammutot, egyensúlyi tornagyakorlatokkal fárasztottak, aztán röntgen. Ott valami halvány eltérés, irány a CT. Nagy változást nem találtak, de egy ödémát igen, két hét nyakmerevítő és fekvés, semmi hirtelen mozdulat vagy inger. Enyhe agyrázkódást diagnosztizáltak, ezen is túl vagyunk, nem aggódom - rendbe jön.

Egy dolgot kérdeztem meg a dokitól, hogy mivel én nem szedek soha gyógyszert, tehetek e valamit a gyógyulás érdekében?

- Igen, nagyon magas dózisban fogyasszon koffeint, kávé vagy cola formájában és nem ártana napi egy-két redbull. A koffein segíti az ödéma felszívódását. Érdemes a következő két hétben a napi kávéadagját duplázni, ha eddig megivott reggel egyet, bátran igyon kettőt. 

- Rendben. De ha eddig megittam napi hármat?

- Akkor a megfelelő hatás érdekében bátran igya meg a hatot! 

Na ezt sem gondoltam volna soha, hogy egy agysebész közli velem, hogy két hétig minden formában magas dózison toljam a koffeint. Mától papírom van róla, hogy számomra ez feladat! :)

Azt a részét nem tudom még jelen pillanatban összerakni, hogy fogok 6 csúcskávét meginni, ha nem mozoghatok. Ez a része a receptnek nincs jól kidolgozva, ha megyek kontrollra még panaszkodni is fogok!

Ezt a helyet egy kedves szakmabeli barátom fedeztette fel velem kb. három hónapja. Egyik este az EE-ből hazafelé sétáltunk, amikor mondta, hogy igyunk már meg még egy kávét. (mert) Kávéból nincs egy, kávéból csak még egy van :)

Mondom neki, rajtam ilyen az óvilágban sose múlt, válassz helyet. Egy kirakat előtt lassítja amúgy is andalgó lépteit, ahol akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy oda be is fogunk menni. Hatalmas, imponzáns üvegfal a célpontunk fele és ha benézel nem csúszik be elsőre, hogy az egy kávézó.

Azért szeretek mással menni "inni", mert én nem értek a kávéhoz, az utca "népe" vagyok és ha többen megyünk többet tudok kóstolni, szélesebb spektrumon kapom az ízek megfestését, mélyebb véleményem lesz. Kértünk egy espressot és egy cappuccinot, vagyis a klasszikus menüt! Casino Moccaval dolgoznak, amit ismerek és következetesen az élmény is ugyanaz volt. Izgalmas, virgonc, vagány kávé. Része a "szpesöliti" világnak, de rólunk már egy előző postban regéltem.

A kávé megfogott, mert nagyon figyelve van rá, gondos kis mancsok törődnek vele. Visszakérdez a barista, tapasztal, tudni akarja elég forró volt-e már a gép, mert nem biztos benne. (Épp előttünk kapcsolták be. De ha nem jó a kávém szóljak, ad másikat. - szerencse, hogy nem érzem a 2 fokkal hidegebb és melegebb víz közötti különbséget, csak a végélményt: jólesik vagy nem esik).

Ami viszont elkülöníti bennem ezt a kávézót mástól, az az, hogy ez egy galéria. Hatalmas tér négy asztalkával, ahol szürcsölgetheted a kávéd. Nem egyszer fordult elő, hogy két tárgyalásom között csak azért mentem ide "megpihenni", hogy elintézzem a leveleim és a rám váró kötelezettségeket, mert egy antik asztalnál ülve, a mögöttem falra vetített installációval és a teret átjáró underground zenei élménnyel konkrétan otthon éreztem magam. Ide beszaladni olyan, mint egy uncsitesó vagy barátnő lakásába felugrani. Árad belőle a nyugalom. Biztos vagyok benne, hogy ez stílus és ízlés kérdése is, de amikor eszembe jut valami elintéznivaló, mai napig nem fordul meg a fejemben hálózat kávézó, csak olyan, ahol mélyen magamban azt érzem, hogy ott nem zavarok. 

Itt pedig mindig azt érzem, hogy fontos vagyok (mint a DM-ben). Voltam már kóstolón és kiállításon is itt, de nálam nr1, hogy napközben be tudsz robbani egy szigetre, ami akkora, hogy bárki partra evezhet rajta.

A nagy tér lenyűgöz és rajongok az életérzésért, ami mássá tette a kávézót.

Kezdjük az alapoknál!

Egy órája ülök a monitor előtt és mogyorót eszek, mert nem tudok belekezdeni az írásba, annyi minden kavarog bennem. Azt gondoltam mától profi leszek és elkészítem az első kávés interjúm. El is mentem a tett színhelyére, füzetke tollacska minden, de egy betűt sem véstem fel, annyira belevarázsolódtam abba az egy órába, amit a beszélgetéssel töltöttem.

Hétvégén voltam a kávésok országos nagy bazárán és egyetlen dolog volt, ami átütötte az inger küszöböm. Nem csinálok belőle komoly filozófiai eszmefuttatást, de ez az élet értelme volt. Nem is értem, miért csodálkozok, hogy végre megértettem az esszenciát, hiszen egy kávéban volt elrejtve :)

Ma tudtam Cirkuszolni Nezvál Mátéval, a 42 szellemi atyjával. Több szempontból is megütött a nap. A Cirkusz még nem nyitott meg, Máté még nem adott interjút a kávéjáról és az egyik La Marzocco Strada az országban, amivel a cappuccinom készült. Ezt hívja a szakirodalom történelmi pillanatnak. Máté közel 20 éve foglalkozik a csészénkbe kerülő anyagokkal. Viszont az az alázat és szerénység, ami a szemében csillog földöntúli módon különbözteti őt meg bolygónk lakóitól. Ő is meghaladta korát. Minél többet tapasztal, annál kevesebbet tud. Nagy gondolkodók sajátja az ilyen.

Az életét erősen inspirálta a háttér, amibe született. Édesapja és testvére is ismertek a kávésok körében. Máté ennek köszönhetően az egyetlen barista, aki technikai hátterének köszönhetően akkor sem jön zavarba ha bármikor szét kell szedni egy kávégépet. 2006-ban ő képviselte hazánkat a vb-n. Ezután Dubai főhadiszállással a Dallmayr Horeca üzletágát ékesítette 4 évig. Itt volt ideje sejtszinten felszívni azt a kulturális katyvazt, ami a sok országon átívelt, amiben élt. Látszik minden mozdulatán, hogy kiegyensúlyozott és érti a világ nyelvét. Bárhol leszáll egy repülőgép, amin ül, ő otthon lesz. Az a kávé pedig, amit készít prémium kategóriában, mindenhol érthető lesz.

Másfél éve kezdte el saját pörkölésű babszemecskéinek szárnyait próbálgatni. 42 néven "életműve" márciustól nyilvánosan is szárnyal a kávésok légifolyosóján. Amiben ő ufo közöttünk, hogy képes a pörkölést úgy kimatekozni, hogy a képletben már a kávégép nyomása is figyelembe van véve. Cél, hogy maximum 10 helyen lehessen kóstolni a művet és egyáltalán nem cél a mennyiségi értékesítés. Tiszta gondolkodású srác, maximalista srác, aki egyenes célokat fektet le magának és ezeknek alá is fekszik.

Tudnék írni tárgyilagos dolgokat a kávéról, de kaját sem azért rendelek, mert az a neve, ami, hanem érzek valamit, amikor meglátom. Ha bárki látta a galaxis utikalauz stopposoknak című remeknek nem nevezhető filmet, akkor azonnal megérti a hangulatot. Ez a mákvirág, egy vidám, optimista hipster kávé, amit nem kell megérteni csak úgy önmagáért kell szeretni. Addiktív és imádnivaló az életérzés, ami mögötte van. 

Milyen érdekes történet már megint, hogy külföndön Svájc utolsó tanyájától Hongkongig ismernek valakit a folyékony arany szakmában, akiről itthon csak a kávésok krémje tud. Elkezd ízeket és helyeket festeni a gasztronómiai térképre. Elkezd a háttérben alkotni, amiről külföldön többet írnak mint itthon. Brüsszelben is most kezdi használni egy kávézó a 42-őt, úgyhogy örüljünk közösen, amiért nekünk csak a dob utcáig kell ezért az élményért elzarándokolni.

A Fekete és a My Little Melbourne tavaly már vendég kávénak használta az egyik blendjét. Márciustól a Cirkuszban viszont kóstolhatjátok éjjel nappal, örökkön örökké!

Fogok még írni a kávéról és arról, ami mögötte van, de a lényeg, hogy elsőre elég ha megjegyzitek, hogy 42, Nezvál Máté és Cirkusz. A többit meg úgyis adagolom folyamatosan :)

Végre teljesíthetem minden be nem tartott ígéretem egyszerre. Ezt évente egyszer eljátszom a lelki üdvömért és újra tiszta lappal indítom a következő kávéévet. A kávé éveket Kávébazártól Kávébazárig mérjük. 

Holnap mindenkit meghívok egy általam választott kávéra, akivel szemben elmaradásom van. Egyetlen kérésem, hogy a helyszínt én választom :)

Legyen mondjuk egy hotel, mert megérdemlitek és legyen akkor a Corinthia!

http://kaveforum.hu

Találkozzunk holnap! 

Azt mondják rólam az emberek, hogy megosztó vagyok, mert számomra valami vagy fekete vagy fehér. Vagy érzem vagy nem, vagy tudom vagy nem, vagy csinálom vagy nem. 

Tény, hogy a kedvenc színem a fehér, ami ártatlan tisztasággal mindent feltár és befogad, a második a listán pedig a fekete, ami hűvös eleganciával távol tart. 

Tudat alatt, ezért örültem meg a fekete nyitásának, mert a fehér alapon fekete betűk már előre megfestették a hely teljes filozófiáját. Bűbájosan kedves kávézóról beszélünk, ahol a tulajdonos szemlélete, a finomsága, a vásárlók iránti érzékenysége azonnal megmutatkozik a designban. Itt a kávéról még szó sincs. A hely tudatosan úgy van kialakítva, hogy átmenő forgalmat szolgáljon ki és a kávé elkészítésének látványa benned maradjon, amikor kilépsz az ajtón, feltekintesz a körút ódon épületeinek homlokzatára és csodálkozásod közben szürcsölöd a latted korán reggel. Nem tudsz beülni és nem tudod ottfelejteni magad, átterelve ezzel a pillanat lényegét a kávédról a haverodra. Ügyes és merész találmány a pici hely, ami dícséri a tulajdonost. Pár percet vagy bent, megnézed, hogy kerül a poharadba a misztikus mese és mindkét tenyered ölelésében a pohár kilép az ajtón, te meg szerencsés esetben elkíséred.

Ha belépsz elemi erővel hasít beléd, hogy fenyeget az éhhalál, mert a helyben készült mini kakaós csigák konkrétan arra a részére tekerednek rá az agyadnak, ami az éhségért felel. A pite pedig alattomosan színes és az pedig a vizuális részét kezdi el ingerelni az agyadnak. Minden friss, minden könyörög, hogy edd meg vagy elátkoz. 

A barista mindenkit ismer, nyitott, optimista és szakma szeretete a kávéd minden cseppjében megmutatkozik. A tulajdonos pedig példakép lett, az 50 legsikeresebb fiatal vállalkozó egyikeként foghatunk vele kezet. Ha beléptek egyértelmű lesz miért választották be. Stílusos, laza, energikus, közvetlen és örök optimista! Kicsit ő is megelőzi a korát!

Casino moccával és az Alchemy pörkölő Elixírjével dolgoznak. Tudámosom szerint Budapesten ilyet máshol nem tudsz kóstolni, ezért ha az újdonság kékmadarát üldözöd a városon keresztül ide ugorj be, mert itt biztosan megpihen madarunk.

Flat white-ot kóstoltam és szerettem. Ez a pörkölő tényleg ügyesen oldja meg, hogy életet csöpögtessen beléd. 

Legyetek színesek, de néha térjetek vissza a lényeghez, az origohoz, a feketéhez és a fehérhez.

A gazdaság egyes szereplői nem értik a kávéfüggésem, ahogy ők mondják úri hóbortom, ezért most az ő nyelvükre fordítva mutatok be egy sztorit.

Adott három őrületesen szenvedélyes srác. Közülük ketten szenvedélyüknek címet is szereztek, hitelesítve ezzel kattanásuk. Világbajnokok lettek. Gratulálok Kis Zoltánnak és Horváth Lajosnak újra és újra számtalanszor, ha elém kerülnek. Az alapítók szaktudása megkérdőjelezhetetlen, ezt kipipálhatjuk. Tőlük szakmaibb emberek nincsenek most a világon, ha ebben a témában kell céget alapítani, minősítésük elfogadva. 

Technológiai háttér. Kávépörkölőt az ember nem vesz a sarki shopban és nem fejleszti le két hét alatt, ha nincs. Akkor mit csinál? Vehet egy modellt, amit saját igényei szerint átépít, vagy egy régebbit felújít. Erre a szintre eljutni nem alapáras mulatság. Aki már itt tart, arról kijelenthetjük azért hoz anyagi áldozatot, mert hisz. Projektértékelésnél a hit csillagos pirospont, mert lesznek a cég életében olyan pontok, amikor ez a három betű marad az alapítóknak azután, hogy az univerzumban kihunyt az összes csillag, minden bolygó felrobbant és ők ennek ellenére sem adhatják fel, mert abban hisznek, hogy egy másik csillagrendszerből ufok érkeznek, akik álmosak lesznek és az ő kávéjukra szomjaznak. Hit, áldozat - pipa.

Piaci rés. Ha nincs, csinálni kell. Meg kell reformálni a közízlést, formálni a tudatot, hogy azt akarja, amit ők megteremtettek. Jeleskednek ebben is, saját pörkölésű kávéjukkal tudat alatt szivárognak be a sznob gasztrovilág kapuin a mindennapokba. Részt vehetsz vagány helyeken underground hangulatú kóstolókon és felvirágoztathatod a tudatod (aminek hátránya, hogy másnap az étteremben a menü után kapott kávéd szinte mocsár ízű lesz). Mindenki az új után sóhajtozik, amit csinálnak azzal könnyen leveszik az ízéhes népet a lábáról.

Rugalmasság. Egy hét választja el őket attól, hogy megújuljanak. (Hetente egyszer pörkölnek rendelésre.) Gyorsan lehet alkalmazkodni egyedi igényekhez is, de gyorsan lehet hirtelen eltérő minőséget produkálni is ezáltal próbálgatni a nép tűrőképességét. Lean startup, tesztelünk és azonnal jön a visszajelzés. 

Mindhárom srác dolgozik még fix állásban. Közben felépítették és megteremtették saját márkájukat. A Casino Mocca a kézműves kávézókban már kóstolható  (Higgs, Fekete, EE... stb) és rendszeresen eseményeket szerveznek, ahol megvásárolhatod és hazaviheted a kóstolás után a magas élvezeti értékindexet nyert kedvenceket. Napi 14-16 órát dolgoznak és mégis mosolyognak, este több órára leülnek veled beszélgetni, mesélnek, nevetgélnek és energikusak, mert erőt ad az álmuk. 

Amikor azt kérdezem, hova tovább, akkor kiderül hosszú a lista, amit kérnének Jézuskától és rajta van egy saját kávézó nyitása is. 

Ilyen helyekből külföld kulináris gócpontjaiban 3-4 minimum van, itthon még bimbózik a sztori, nagyon megérne egy befektetést a tudásuk és a hitük. 

Még sem jelenthető ki, hogy ők startupok lehetnek, mert kiszámíthatlanul isszátok a kávét! Enyje benyje!!! Akárhonnan nézem, ez a ti hibátok :) Nem lehet belőletek növekedési potenciált számolni, amire egy üzleti tervet fel lehetne építeni. Lifestyle business marad, zseniális srácok őrülten jó termékeivel. 

Tettem év végén egy félig komolyan gondolt ígéretet, hogy néha egy-két ismert emberen keresztül közelebb hozom azokhoz a kávék világát, akik még a perem kerületekben várakoznak csatlakozásra a bejutást illetően. 

Hogy megkönnyítsem a dolgotok egy olyan emberrel "kávéztam", aki nem iszik kávét. Mindenki iszik valamit, ezért aki kávét épp nem annak a chai latte applikáció van installálva az agyában. Talán ez egy jó transzfer lehet azok számára, akik még idegenkednek kicsit a kávézástól és még el is bizonytalanodnak mit rendeljenek, ha egy visszautasíthatatlan meghívás egy kávézóba rendeli őket. 

A My Little Melbourne az a kuckó, ha elég koffeint iszol, hogy képes vagy második családodként látogatni őket és hazajárni hozzájuk ha kávét kívánsz és a szervezeted lázad érte, hogy innod kell. Ha nem kell, akkor is, mert figyelnek rád, szeretnek téged és tudják azt is, te mit szeretsz. Ha meg nem tudják, kitalálják.

Danny Blue a mentalista, kedves jó barátom jött el velem lattezni. Mivel kávét nem iszik, ő egy ideális kapocs a kávéfüggők és a "még a szagát sem bírom" társadalom között. A chai latte, egy fűszeres, tejjel készülő ital, amiből létezik koffeines változat is. Személy szerint én kerülöm a témát, mert ahol kávé van, számomra ott más nincs, de most ittam ebből a furabogár italból is. Azt kell mondanom, kicsit arra emlékeztet, amikor reggel öltözik a nő. Hosszú, sötét fekete ruhát vesz, nehéz szigorú napja lesz kimért, feszes tárgyalásokkal. Viszont tudja, ő teljes mélységében egészen más, mint aminek 10 órán keresztül látszania kell. Ezért felvesz egy selyemes, bézs és aranyátmenet közötti testhezálló finom fehérneműt szigorú fekete gyapjú ruhája alá, ami egész nap lénye külső takarója lesz és egyetlen közvetlen érintkezése a külvilággal.

Ilyen a chai latte. Vigyáz rád, melegenget és ha becsukod a szemed az sem kizárt, hogy picit elvarázsol. Danny sok embert "varázsol" el, ahogy befolyásolja őket és tereli a gondolataikat az általa választott irányokba. A latte nem véletlenül lett az itala. 

Csukd be a szemed pár percre és hagyd, hogy kézenfogva elvigyen és mutasson valami eddig feltáratlan csodát számodra. 

Természetesen van kávé is. Az alapanyag egy kézműves pörkölőben készül és Juhász Edit a magyar latte art bajnok öntöget a tetejére tejből szerelmes üzeneteket. Csak a kiválasztottak kapnak szívet, úgyhogy aki csészéjében jeleket talál, aznap garantáltan üzent a sors, hogy szereti a világmindenség (vagy ha az nem, akkor legalább megnyugodhat, hogy a my little melbourne csapatának minden tagja).

Vizuális csapda a hely és nagyon rossz hatással van az időérzékre :)

Ma elmentem korizni a Városligetbe, mert bár sose tettem ilyet, első a munka és az ügyfél érdekében "szinte" bármit. Úgy korcsolyáztam egy órát, hogy 3 percre tőlem a Liget Kávézó híres vagy inkább már hírhedt Liget kávéja alig várta, hogy megismerjem. 

Remélem nem túl erőszakosan suggalltam, hogy eljött az idő A kávéra, pihenjünk, beszélgessünk, dolgozzunk. Okos ember, okos helyre megy dolgozni és szórakozni (is). Okos helynek pedig számomra az számít, aminek a vonzáskörzetében maximum 7 percen belül elérhető az átlagostól elütő kávé. 

Bementem és azonnal 19. századi királylány lettem. Tudtam mit kell kérni, mert már hetekkel ezelőtt az orrom alá dugott az élet egy cikket erről. Meg se nézve a itallapot kikértem a Liget Kávét. Míg megérkezett, az élet másodperceinek pergésén merengve, a Vajdahunyad tornyait bámulva méláztam a boldogságomon. Ott ültem egy kávépörkölőgép mellett, kibámultam az ablakon ahol estek keltek az emberek a jégen. Fura lények szorítva egymás kezét, vagy egyedül, saját gondolataikat élvezve haladtak előre. 

Centiről centire, méterről méterre. Ahogy az ember a kávéját fogyasztja. Cseppről cseppre, hagyja haladni, hol esni hol kelni, hol sétálni, hol rohanni. Beszélni és mesélni. 

A hely szelleme nagyon erősen jelen van. A Liget Kávé pedig egy varázslat. Kicsit hasonló ahhoz, amikor elesel a jégen és érzed, hogy hideg, hűvös irritáló dolog fogad a földön, aztán lassan boci szemeiddel feltekintesz és egy forró meleg mancs nyújtja kezét, hogy felsegítsen. A mancs tulajdonosa egy magas, barna őrülten szexi tekintetű érzékeny férfi. Ez a kávé pont ilyen. Kisegít a mélyből, bárhol is érzed a mélységed. A teteje házi tejszínből készült hab, a közepe a kézműves kávé, ami kesernyés és reális és az alja belga étcsokoládé forgács, ami után jobb ha nem maradsz, mert készen vagy az indulásra. 

Ettől a kávétól boldog vagy, mert a jég és a forróság, vagyis az élet minden másodperce benne van. 

A személyzet elegáns és tapintatos, a kiszolgálás a tálalás nem hagy kívánni valót maga után, a minőség pedig tökéletes. Aki a közelben jár, engedje meg magának, hogy összeolvadjon 15 percre ezzel a misztériummal és ahogy magukat hívják Budapest romantikájával!

Imádom. Megfogott. Rajongok. 

http://www.varosligetcafe.hu/varosliget-cafe-liget-kave 

Úgy alakult, hogy lehetőségünk volt Berlinbe utazni 3 napra. Se hangulatunk, se humorunk nem a városnézéshez, épp ezért egy ettől szofisztikáltabb programot találtunk ki. Végigjárjuk a berlini 3. hullámos kávézókat, ahogy ott hívják. 

Letöltöttem a Berlin Coffee Map alkalmazást, ami hasznossága kifejezhetetlennek bizonyult. Mutatja a hozzád legközelebb eső minősített kávézót, annak nyitvatartását, fotókat és néhány hasznos információt. Ez alapján összeállítottuk az útvonalat. 

Először az Oliv-ot néztük meg. A világ egyik legjobb quichet fogyasztottuk a kávé mellé. Rendkívül nagy a pörgés, az asztalra gyakran várni kell, de mégsem érzed azt, ha leültél, hogy sietned kell. A személyzet gyors és figyelmes, a kávé meg szerencsére az első volt aznap, mert nem tette túl magasra a lécet. Megittam, mert álmos voltam. Sűrű tömény, kesernyés utóízzel megáldott eszpresszó. Inkább egy dühös vadmacskára emlékeztetett, mint egy reggeli bújós cicára. Az atmoszféra berlin esszecinája. Elegánsan keveredik az egyedi stílus és a tisztaság. 

A Godshot ügyben is nagyon megosztott vagyok. A tulaj szélesen gesztikulálva magyarázott el mindent. Látva csillogó szemünk és érdeklődésünk szakmailag is hiteles emberként tündökölt. Az én capuccinom nagyon buborékos volt, a gőzölés nem sikerült, a tej nem illett a kávéhoz szerintem. Mondom szerintem. Minden elismerésem viszont a másik pohárban lévő dologra, mert kétfélét ittunk és a Katáé zseniális volt. Ezen a helyen be kellett látnom, hogy a mi magyar (minősített) kávézóink és az ott kapott minőség, mennyire magasan van. Ez a hely kiváló alapanyaggal rendelkezett, de sem az elkészítésében, sem a szivecskével való operálásban nem alkottak felejthetetlent! Az ízvilága megfogott, meg kell kóstolni, mert egyedi!

CafeCK, amit egy világbajnok álmodott meg és váltott valóra. Nagyon kedves fogadtatás, kevésbés izgalmas színfalak között. Nem akar a hely több lenni, mint ami. Nem tolakszik, nem erőlködik. Vannak asztalok, amit a kávé tesz élővé és kávé nélkül akár a prérin is lehetnének. Bár Cory indulni készült és elköszönt, szíve mégis visszahúzta hozzánk és maradt még kicsit beszélgetni. A kávé itt is magasztos szavakkal van aposztrofálva, a hab ennek ellenére bubis és vékony. DE mindez senkire nem hat, amikor Cory mosolyog mellé és tudod, hogy egy világbajnok szakértelme minősíti az alapanyagválasztást. Tényleg nagyon izgalmas, finom, tartalmas és személyes élmény volt, ami miatt egyik kedvencemmé is vált. (és ígéretemhez híven a pózolj celebbel sorozatom is bővítem)

I love Berlin, I love coffee :) 

Ma még izgalomban vagyok, majd hétvégén írok :) Addig éljetek és haljatok!

Ahogy a tanítás szólt. Háromszor a kiskanállal eltolom a habot, hogy lássam a mélységét és a textúráját. Összesik, megáll a kanál szélénél, hány centiméter és a még a kötelezők. Ez a majdnem összesik, de még nem lapos kategória.

Na az van, hogy ez a kávé ízetlen. Vagy nem akar egy fazék tejben fürödni a teste vagy amíg Bécsből ideért meghalt útközben és ez már csak egy forró temetés, amit mi látunk. Az első közelebb áll a megoldáshoz. Ittam ugyanis egy lattet még utána és az is az elalvás előtti meleg tej ízű volt. Egyet nem ittam, ristrettot, hogy kiderüljön mennyire helytállóak a tippjeim. Majd keresek egy celebet, aki visszazarándokol velem, hogy igyak egyet a feedback kedvéért :)

Szóval Moser Úr egy testetlen szellem ebben a formában. Az Omniára szocializálódott társadalmi rétegnek kiugróan jónak tűnhet, mert a rossz karakterek hiányoznak azt már kiküszöbölték. De a jót még nem sikerült implementálni. Erősen középutas megoldás, ha nem akarsz rossz kávét inni, de jót meg nem találsz :)

A hely megérdemle egy magasabb gondolatot kávé ügyben, de nekem az csapódott le, hogy inkább arra törekszenek legyen egy márka ami máshol nincs és attól legyen boldog a tömeg, hogy valami kuriózumot iszik, ne attól, hogy különlegesen finomat. Minden másban tiszteletem a bistronak, mert az ételek és a felszolgálás zseniális. 

B verzió erősebb kávét rendeljenek, vagy kevesebb tejjel gyártsák a tejes italokat :)

Hajrá Bagatelle, amúgy szeretlek, mert az atmoszféra nagyon egészséges!

Szerelem. Szép, vonzó, szenvedélyes, bájos, érzéki. Annyi képet készítettem róla, hogy mire a tejhabot a kiskanalammal félretoltam (mert így tanították mestereim) már hideg volt. Rajongtam érte. 

Sokan tudják, hogy amikor jövök megyek birodalmunk girbe gurba utcáin, sokat fotózom a mellettem elhaladó pillanatok mézeskalácsházait. Fényképezőgéppel egy pillanatot mindig letörök abból a látott házikóból, azt a picit magammal viszem és saját emlékeimbe rejtem. Ez a hely nekem egy kicsit emiatt megkülönböztetett élvezeti értékkel is bír. Szeretem azokat a helyeket, ahol több érzékszerv van magas minőségben kiszolgálva. Illatokkal, ízekkel, vagy a látvánnyal is csábítgatnak, rabul ejtenek. A Lumen nemesen egyszerűen ilyen. Iszod a kávéd. Mindjárt vége, már a hab alatt látod a csésze alját és rájössz, hogy kérsz még egyet, mert nem akarod, hogy véget érjen a varázs. Nem egyszer jártam már itt úgy, hogy a sötét szépség elfogyott. Wall-e robotként a pulthoz ballagtam és mint a citromos vizet, úgy kértem a következőt. Aztán este meg pislogok vidáman a gép előtt és mélázok, hogy miért nem tudok dolgoknak ellenállni.

Krémes állagú, szép kerek hab, nem levegő buborékos, nem számítasz a csészédből kiugráló békákra. Cukrot akkor se kér, ha mellé erőszakolják. Testes és tetszik nagyon, hogy változatos. Az, hogy ott a pörkölőjük és másnak is pörkölnek egy nagyon eredeti hellyé is teszi a pici helyiséget. Vonzónak találom az olyan kávézókat, ami kicsi, mert lehetőséget ad az embereknek, hogy hely hiányában egymás mellé is leüljenek és pár percnyi szösszeneteket tudjanak meg egymásról. A Lumen is ilyen. A falon lévő fotókkal témát ad a szádba a pici hely, ha idegennel beszélgetsz és gondolatokat ha egyedül vagy, a kávédba meredsz és úgy élvezed az életet. 

Nyáron a térre a napra ülve, az arra járóknak kötelező elem! 

Az alkotókról pár hiteles szó:

http://player.hu/eletmod/gasztro/koffeines-kulturmisszio-sajat-porkolovel-ez-a-lumen-galeria-es-kavezo/#.Up-qaBb3CT8